A múlt héten elkezdett kritikai sort a Wendigo című rész elemzésével folytatom. A tesók apjuk útjelzését követve egy erdőbe kénytelenek menni, ahol mint később kiderül valamilyen lény eltűnteti az ott táborozókat.

Ez a rész volt az első Odaátos élményem, egy hosszú utazást követően láttam és tulajdonképpen e miatt lettem a sorozat rajongója. Ez volt kb. 2 éve.
Akkor teljesen lenyűgözött ez a rész, semilyen hibát nem találtam rajta. Most újra megnézve a színészi játékra szintén nem lehet panaszom. Mindenki játsza a neki kiszabott szerepet.

Pozitív dolog, hogy ismét egy városi legenda megfejtése áll a középpontban. A borzongatás már a rész elején elkezdődik, a rémült táborozók és a relytéjes árny használatával. Ezután kicsit alábbhagy, a fényes nappali "vadászat" számomra nem volt túl hátborzongató, de a bányában már ismét visszatért a "kellemes" hangulat.

Igazából ami kevéssé tetszett, az magának a Wendigónak a kevés szerepeltetése, ugyanis csak az epizód végén láthatjuk meg a teljes valóját.

Összességében ismét egy kötelező rész ez, mely önmagában is fogyasztható.